COVENTRY HOUSE – NYELVI MEGOLDÁSOK

Vállalati igényekre szabott
nyelvi megoldások országszerte

– ez a Coventry House.
Ismerje meg történetünket!

KIK VAGYUNK?

A Coventry House számokban

év tapasztalata

vállalati és intézményi partner

tapasztalt diplomás nyelvtanár

eddigi képzési helyszín

nyelvóra évente

sikeres pályázati projekt

Rövid történetünk és ahová tartunk

A Coventry Houset 1989-ben családi vállalkozásként hoztuk létre az ország középpontjában, Kecskeméten. Kezdetben a megyeszékhely és a környék vállalkozásainak és magánszemélyeinek nyújtottunk nyelvoktatást, valamint fordítási és tolmács szolgáltatást. Iskolánk évről évre bővült: egyre több nyelvtanárral dolgoztunk együtt, anyanyelvi nyelvtanárokat hívtunk meg külföldről, fejlesztettük a szolgáltatásaink körét és az ország távolabbi pontjain is szerveztünk nyelvtanfolyamokat.

Coventry Kecskemét angliai testvérvárosa,
számos regionális külkapcsolat e kötelék mentén jött létre a rendszerváltást követően.

Csatlakoztunk a Nyelviskolák Szakmai Egyesületéhez, Európai Nyelvi Díjas minősítési rendszerének 1992 óta folyamatosan megfeleltünk. Cégünk azon kevés felnőttképzők közé tartozik, akiket a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézménye, az OFA Nonprofit Kft. az utóbbi évek legnagyobb magyar nyelvoktatási projektjeinek megvalósításába országszerte bevont (TÁMOP-2.1.2, Diplomamentő Program). Jelenleg 13 állandó irodai munkatársunk és közel 150 nyelvtanárunk dolgozik azon, hogy nyelvi megoldásainkat a lehető legmagasabb színvonalon nyújthassuk Önnek is.

A növekedés mellett ma is ügyelünk rá, hogy cégünk ne veszítse el ügyfélközpontú, családias jellegét. Vállalati kapcsolattartóink, nyelvtanulóink és oktatóink felé is fontosnak tartjuk a kedves, pozitív és segítőkész hozzáállást.

b3lineicon|b3icon-energy||Energy

Gyors reagálás és problémamegoldás

Dedikált kapcsolattartóink a felmerülő kérdésekre a lehető leghamarabb válaszolnak, az esetleges problémákat (óralemondás, időpontmódosítás, helyettesítés) rövid időn belül megoldják.

b3lineicon|b3icon-user-switch||User Switch

Gördülékeny együttműködés

Folyamatainkat feleslegesen nem tesszük bonyolulttá, célunk a partnereink igényeit kiszolgáló kölcsönösen hasznos és hatékony együttműködés kialakítása.

Akik gondoskodnak róla, hogy a közös munka gördülékeny legyen

Berényi Milán, ügyvezető fényképe - Coventry House Kft.

Berényi Milán
tulajdonos, ügyvezető

Csorba Zoltán, ügyfélkapcsolati vezető fényképe - Coventry House Kft.

Csorba Zoltán
ügyfélkapcsolati vezető

Sokacz Zsófia, pályázati projekt koordinátor fényképe - Coventry House Kft.

Sokacz Zsófia
pályázati projekt koordinátor

Gundrum Ildikó, oktatásszervező fényképe - Coventry House Kft.

Gundrum Ildikó
oktatásszervező

Tóth Emese, pályázati projekt koordinátor fényképe - Coventry House Kft.

Tóth Emese
pályázati projekt koordinátor

Ambrózay Krisztina, szakmai vezető fényképe - Coventry House Kft.

Ambrózay Krisztina
szakmai vezető

Országszerte elérhető vállalati nyelvtanfolyamok,
tolmácsolás és fordítási szolgáltatás

Alsónémedi

Baja

Balatonalmádi

Balmazújváros

Balatonfüred

Békéscsaba

Bátonyterenye

Bócsa

Biatorbágy

Budakalász

Budaörs

Borsodivánka

Cegléd

Debrecen

Budapest

Eger

Esztergom

Fülöpszállás

Derecske

Gödöllő

Gyomaendrőd

Gyula

Gyöngyös

Győr

Hajdúnánás

Hajdúsámson

Izsák

Hatvan

Jászkisér

Jászberény

Jászfényszaru

Kalocsa

Kecskemét

Kapuvár

Kiskőrös

Keszthely

Kiskunhalas

Kiskunfélegyháza

Kiskunmajsa

Kisújszállás

Kisvárda

Kondoros

Komárom

Kunhegyes

Lábatlan

Lajosmizse

Ladánybene

Lenti

Makó

Mezőberény

Mezőtúr

Miskolc

Mosonmagyaróvár

Nagykálló

Nagykőrös

Nagyszénás

Nyárlőrinc

Nyíregyháza

Orosháza

Páhi

Pápa

Pásztó

Salgótarján

Sárbogárd

Soltvadkert

Szarvas

Szeged

Szegvár

Székesfehérvár

Tiszaföldvár

Tiszakécske

Tompa

Újfehértó

Százhalombatta

Szombathely

Szolnok

Zalaegerszeg

Közismertebb partnereink 

Partnerünk logója
Partnerünk logója
Partnerünk logója
Partnerünk logója
Partnerünk logója
Partnerünk logója
Partnerünk logója
Partnerünk logója
Partnerünk logója
Partnerünk logója
Partnerünk logója
Partnerünk logója
Partnerünk logója
Partnerünk logója
Partnerünk logója

További partnereink

AAbbVie Gyógyszerkereskedelmi Kft.  Adient Mezőlak Kft. Agrárius Kft. Agri-Mach Kft.  Agro-Békés Kft.  Agroker Áruház Kft. Airmatic Kft. Akropolisz Hungary Kft. Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás AON Magyarország Kft. Aqua-Plastech Kft. Arany Kaviár Étterem  Ard-Color Kft. Atlanti-Szerszám Kft. Atlas Copco Kft. Attila-Anita Bt. Auchan Magyarország Kft.  AUTOFLEX-KNOTT Kft. Axon Kábelgyártó Kft. Azzurro-Hatvan Kft.
BBA-2000 Bt. Bács-Kiskun Megyei Bíróság Bács-Kiskun Megyei Kórház Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság Bácsvíz Zrt. Baranyi Kft. Barcsik Ékszer Kft. Bauerfeind Magyarország Bt. Berényi Téglaipari Kft. Bíró Kft. Bitó Intertrans Kft. Borssó Bisztró Kft. Bosal Hungary Bosch Electronic Service Böttcher Kft. Bramac Kft. • BRILL Kft. • Budapest Bank Budasensor Export-Import Kft.
C-ECAPSYS Informatikai Kft. Car-Max Kft. Carnaud Metalbox Magyarországi Csomagolóipari Kft. Centrotool Kft. Cleanmoods Kft. Conlet Kft. Contstar Kft.  CROWN Csomagolóipari Kft.  CZU-BAU Kft.  Csoki Nyugat Kft. Debmut Zrt. DEKOR-ART Kft.  Demes Falap Faipari Kft.  Demó-97 Kft.  Digital Disc Drives Kft.  DIVAN Kft. Dorlin-System Kft. Dr. Juhászné Ingatlanforgalmazó Kft. Duvenbeck Logisztikai Kft.  Edenred Magyarország Kft.  Egy Coll Kft. EJOT Hungária Kft. Elit Apartman 24 Kft.  ELSO Elbe Hungária Bt. Energy4U Kft. Építő Simon Kft. Eurotextil Kft. evopro Informatikai és Automatizálási Kft.
F-HFagépszer Kft. Fairtech Kft. Farmer Kft. FBZ Investment Kft. Ferita 2000 Kft. Fitt-Group Kft. FlottaMan Autóparkkezelő Zrt. Formart Dekor Bt. Fornetti Európa Kft. Freudenberg Sealing Technolgies Kft. Freudenberg Tömítés Ipari Kft. Fuvarozunk Kft.  GLS Hungary Kft.  Graboplast Padlógyártó Zrt.  GreenChem Hungary Kft. Hajagos-Koda Kft. HALASPACK Csomagolóanyag Bt. Házisweets Kft. Hennlich Ipartechnika Kft. Her-Csi Hús Kft. HILTI Szerszám Kft. Hercules Investment Kft. HETES Kft. Hírös-Manus Alapítvány Hírös-Róna Kft. Hírös-Ker. Kft. Hírös-Team Kft. Hollogasztro Kft. Homestore Kft. Hotel Három Gúnár Kft. HÖPE Vasipari Kft. HPNR Gate Kft. HUMAN BioPlazma Kft. Hügli Food Kft.
I-LIbis Trade Kft. Ihász Kereskedőház Kft. Integrál Zrt. Irodaberendezés Kft. Jampolo Kft. Jászmetál-2000 Kft. Jeli Kft. JNS HUNGÁRIA Kft. Johnson Controls Kft. Kádár Consulting Kft. Kalfém Kft. Kal-System Kft. Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kecskemét Katona József Művelődési Ház és Könyvtár Kecskeméti Ifjúsági Otthon Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft. Kerámiagép Kft. Kereki Farm Kft. Kert-Kellék Kft. KF Service Solutions – Kamion Fényező Kft. Kígyós Csárda Kft. KIWI Consulting Kft. Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Kon-Trade Kft. König Kft. Kunság Volán Zrt. Kutyasuli Kft. Kündig-Food Kft. Lakiteleki Takarékszövetkezet Lánchíd Patika Kft. LAOS Kft. LiNett Bútor Kft. LogicLab Kft. Lux-Elektro Kft. Lyreco CE.SE
MMagony-Text Kft. Magyar Honvédség 3. Gépesített Hadosztály Magyar Honvédség 89. Vegyes Szállítórepülő Ezred Magyar Szárazvirág Kft. Malom Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft. MAMIKER TRAFIK Bt.  Mapet Kft. Maspex Olympos Kft. Matrica Nyomda Kft.  MÁV Központi Felépítményvizsgáló McSyncro Hungary Kft. Medi-Print Kft. Mester-Sweet Kft. • Mészáros és Mészáros Cukrászipari Kft. • Méta Kft. METRO MezőHír Média Kft. Microsystem Kft. MMG Biztonságtechnikai Kft. MÜPA Budapest Nonprofit Kft. Mystic Nails Hungary Bt.
N-QNagy TMTA Kft. NAV Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága Népi Iparművészeti Gyűjtemény Nissin Foods Kft. Noptiker Kft. NRG-AGENT Kft. NT Kft. Odisys Bt. Optimall Kft. ORG SYSTEM Kft. OTSZIG Kft. Outlander Kft. Pálma Computer Kft. Pannon GSM Pattern Hungary Kft. PC Trade Systems Kft. P-Development Kft. Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft. Piko 2004 Kft. PKF Consulting Kft. PKF Könyvvizsgáló Kft. Planta Medicia Kft. Pneutrend Kft. Poliext Csövek Kft. Polipowder Kft. PRE COUNT Kft. Promotrade Kft. Provident Pénzügyi Zrt.  Pub-Lic ’96 Kft. Quatro-Sport Kft.
R-SRaiffeisen Bank Rappai Csavar Kft. Reklám Logistic Kft. Reti Hungary Kft. Rikovinett Kft. Ritz Mérőtranszformátor Kft. Ruform Hungary Betonacél Kft. Ruform Hungary Kft. SaborSoft Kft. Sandviken Tools Kft. San Marco Kft. Saubermacher-Magyaroszág Kft. Schaffner EMV Hungary Kft. Schieszl Borház Kft. Servintrade Plus Kft. SIIX Hungary Kft. SLV-Metal Kft. Sol-t-erv Kft. Soter-Line Kft. Swarek Műkő Kft. Synapsis Bt. Szabó-Szaki Kft. Sza-Co Kft. SZER-ALK Kft. Szicsek Pálinkafőzde Kft. Szikrai Borászati Kft. Szitanyomda Kft. Szófia Felnőttképző Kft.
T-ZTandofer Informatikai Kft. Tapodi Trans-Ker Kft. Tea Trade Kft. Terra Zrt.  Thermik Plus Kft. Thomas Duvenbeck Immobilien Invest Kft. Thyssen Production Systems Tihanyi Ügyvédi Iroda Tiszta Hungária Kft. TiVi Technika Kft. Tó-Infó Kft. Tormási Kft. Trigon Invest Kft. Trimetrik Kft. Triumph Magyarország T-Systems Magyarország Zrt. Univer Product Zrt. Városgazdasági Kft. Vendi Hungária Kft. VER-BAU Kft. VT Veres Kft. Würth Szereléstechnikai Kft. Zarges Kft. ZKI Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. Zwack Unicum Nyrt. Zsótér és Társa Kft.

Miért szeretnek velünk dolgozni a HR-esek? 

et|icon_quotations|{

Az együttműködés keretei, annak dokumentálása tiszta, átlátható. A nyelvi képzések szervezése során felmerülő kérdéseimre, igényeimre mindig időben kapok választ. Az iskola figyelembe veszi az igényeinket, rugalmasan kezeli a vállalati képzés esetén előforduló váratlan helyzeteket, változásokat. A szolgáltatás magas színvonalú: a nyelvtanárok felkészültek és kiválóan alkalmazkodnak az egyéni és vállalati igényekhez.

Schonerné Emődi Edit
HR manager, Freudenberg Tömítés Ipari Kft.

et|icon_quotations|{

A közös munkánk mindig gördülékeny, rugalmas és precíz volt. Köszönöm szépen a kurzusok megszervezésében nyújtott segítséget a megváltozott munkakörülmények ellenére is, és a gyors reagálást az online átállásra. A közös munkában leginkább a folyamatos kapcsolattartást, a gyors és pontos információáramlást, a jó hangulatú és eredményes megbeszéléseket szeretem. Petra pozitív hozzáállását a folyamatos változásokhoz pedig külön köszönöm! Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam a tanárokról és az órák minőségéről és a rugalmasságról. Abszolút elégedettek vagyunk a Coventry-vel!

Márványos Adrienn
Learning Manager, Danone Magyarország

Milyen vállalati igényekre kínálunk nyelvi megoldásokat? 

Kihelyezett vállalati nyelvtanfolyamok
és tematikus nyelvi tréningek

Legyen szó hosszabb távú munkahelyi nyelvi képzésről, vagy kiemelt munkavállalók tárgyalás, esetleg prezentáció előtti gyors felkészítéséről, szolgáltatásaink valamennyi helyzetre megoldást nyújtanak. Képzéseink általános nyelvtanfolyami, üzleti nyelvtanfolyami, valamint igény esetén speciális szaknyelvi tréningek formájában vehetők igénybe.

Tudjon meg többet nyelvi képzési megoldásainkról!

Nyelvtanfolyamon a cég munkatársa fejti ki véleményét, miközben a nyelvoktató és a csoport többi tagja figyeli őt.
Öltönyös férfi gyors fordítást végez különböző nyelvek között.

Gyors és precíz fordítás határidőre,
prémium minőségben

Számos vállalat számára nem áll rendelkezésre fordítással foglalkozó belső nyelvi specialista, és olykor egész egyszerűen költséghatékonyabb kiszervezni a fordítási feladatokat. A vállalati kiadványok, műszaki leírások, hírlevelek, prezentációk, DM levelek és a hasonló kulcsfontosságú írásos anyagok fordítását és lokalizációját bízza az üzleti nyelvben jártas szakfordítóinkra!

Ismerje meg csomagajánlatainkat, és kérjen ajánlatot fordításra akár néhány kattintással!

Professzionális tolmács szolgáltatás

Külföldi vendégek üzemlátogatásra érkeznek? A vállalat munkavállalóit egy magyarul nem beszélő kolléga fogja betanítani? Esetleg fontos üzleti tárgyaláson vesz részt külföldi partnerekkel? Olykor a jó benyomás keltése mellett kiemelten fontos a nyelvi pontosság és a gördülékeny kommunikáció is. Tapasztalt tolmácsaink segítségével könnyedén áthidalhatja a nyelvi akadályokat.

Tudjon meg többet tolmács szolgáltatásunkról, és kérjen egyedi ajánlatot kifejezetten az Ön igényeire!

Tolmács közvetít a vállalat munkatársa és a cég egyik partnere között.